A pénteki bulinak volt érdekes része, mikoris megismerkedtem Zsu barátnőm fura haverjaival. A két srác csajozni tanítja a férfiakat, akiknek kell egy kis plusz. Jockey és Ádám a két illető. Nekem aznap rossz kedvem volt, de nekik sikerült igazán jó kedvre deríteni, anélkül, hogy kikezdtek volna velem. Főleg Jockeyval beszéltem, Ádám és Zsu egymással jól elvoltak. Persze volt ott egy harmadik barátnő is. Leültünk egy asztalhoz beszélgetni, kicsit később 2 újabb pacák csatlakozott. Tanítványok, mint kiderült. Zsu -Ádám; Tibi - én; Tamás - Anna. CSAK beszélgetés volt, semmi több. És az abeszélgetés nekem jól is jött. nem volt benne semmi flört, csak ismerkedés egy idegennel. Értelmes fickó a Tibor, csak még van mit csiszolni a technikáján, de jó úton jár. Aztán mikor tibor elment egy kicsit Zsunival meg a két sráccal beszéltem. Kiderült, hogy az ottani férfi társasaág majd fele az ő szárnyaik alatt tanult, és most "terepmunkán" vannak. körbenéztem, mindenhol párocskák, isznak vagy csak beszélnek. azt hiszem erre a helyre innetől kicsit másképpen fogok nézni már.
A téma felkeltette az érdeklődésemet, így neten utána néztem. Ez az ő weboldaluk: KATT IDE! És rögtön az oldal elején ott egy videó, hogy a TV2 Naplójában szerepeltek. Mókás volt viszont látni a két pali madarat akció közben. Azt meg kell vallanom, hogy Jockey benyomást tett rám. Nem mélyet, de van benne valami, ami elgondolkodtatott. És most nem, mint potenciális pasi beszélek róla, hanem mint egy értelmes beszélgető. BP-nek is elemséltem, hogy mi volt, természetesen féltékeny lett. Ez egy normális dolog, de én megnyugtattam, illetve próbáltam, hogy nincs itt semmi.