Ráérős nyáriszünidős diákként ma fejlesztettem főző tudományomat. A héten láttam egy szakácsműsort, aholis házi müzli szeletet csináltak. Remek ötlet suliba uzsinak vagy nasinak. De mivel főétel kellett ebédnek, ezért egyik általam kreált ázsiai ihletésű tésztát készítettem. Inkább európai, de a fontosabb hozzávalók miatt ázsiainak jobban beillik. Igaz a müzlivel nem passzol, de nem is egymás után ettük!
Na akkor nézzük a recepteket, ésm egpróbálok mellé jótanácsokat is osztogatni, mások ne essenek hibába, vagy egyedivé tehessék az ételeket.
Saját ázsiai:
Hozzávalók: üvegtészta (ma már igazán sok helyen beszerezhető), répa, paradicsom, póréhagyma vagy újhagyma v vöröshagyma, csirkemell, olaj, szójaszósz, méz, szezámmag, só, bors, gyömbér
Elkészítés:
Az üvegtésztát elklészítjük. Egy javaslat: forraljunk vizet, ekkor beletesszük az üvegtésztát, elzárjuk a lángot, és 5 percig fedő alatt puhítjuk. A tészta meg fog dagadni, és kicsit talán színt is kap. a tészta amúgy majdnem teljesen átlátszó, mint a képen is látható. De elkészíthető a hátoldali utasítás szerint is. Olajon megpároljuk a felaprózott hagymát, hozzáadjuk a felkarikázott répát. Ha majdnem puha, akkor hozzáadjuk a csíkokra szelt, sózott, borsozott, gyömbérezett csirkemellt. A legjobb az, ha frissen reszelt gyömbért tudunk hozzáadni. Elkészítjük az öntetett. A szójaszószt, mézzel elkeverjük. Ki mennyire szereti édesen vagy pikánsan, a szerint kell az arányokat megtalálni. A szezámmagot is hozzákeverjük. Amint a hús átsült, jöhet rá az öntet. Kicsit rottyantunk rajta. A tésztával összekeverjük. Díszítésnek és ízesítésnek felszeletelünk 1-1 paradicsomot, és kis petrezselymet is lehet rászórni.
Megjegyzések:
Képet sajnos nem tudok mellékelni a kész ételről, hamar elfogyott :) Üvegtésztát pedig tényleg elég sok helyen be lehet szerezni. Korábban csak ázsiai boltokban láttam, de legutóbb az Auchanban vásároltam. A tésztát elsősorban levesbetétként használják szülőhazájában. A recept bővíthető, és csináltam már több féle zöldségből is. A cukkini, paprika, répa kombináció fenséges. De bátran lehet kísérletezni. így utólag úgy érzem egy kis fokhagymát is elbírt volna a fogás. Csípősebbé egy kis chili hozzáadásával lehet tenni.
Müzliszelet:
Hozzávalók: 35 dkg zabpehely, 3 dkg kókuszreszelék, 5 dkg mandulapehely, 4,5 dkg szárított búzacsíra, 3 dkg szezámmag, 3,5 dkg napraforgómag, 5,5 dkg aszalt sárgabarack, 1,85 dl méz, 5,5 dkg barnacukor, 1,25 dl növényi olaj
Elkészítés:
A száraz hozzávalókat összekeverjük. A mézet a cukorral és olajjal egy lábosban feltesszük, és szirupot csinálunk belőle. Ezt ráöntjük a száraz hozzávalókra. egy 25X35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. A masszát beleöntjük, és vizes kézzel elsimítjuk a tetejét. Kicsit le is nyomkodjuk, hogy tömör legyen. 130 fokos sütőben 50 percig szárítjuk. Még melegen bejelöljük a szeletek határait, és ha kihült, akkor felszeleteljük.
Megjegyzések:
A receptet magyarul erről az oldalról szereztem. A szerző saját tippjeit is leírja. Én annyi jó tanácsot adnék hozzá, hogy több aszalt hozzávalóval is érdemes bővíteni, és ha nincs otthon szárított búzacsíránk (miért is lenne) vagy mandulapelyhünk, akkor sima bolti reggelizős müzlivel is pótolhatjuk. Én magam több zabpelyhet raktam bele. Ha nem állna össze rendesen, akkor még ugyanúgy elfogyasztható, mint egy bolti reggeliző müzli, tejjel.
Friss helyzet jelentés: felvágtam a müzlimet, de marad reggeliző müzlinek. azt hiszem valamit elrontottam, de lehet más alaprecepttel kéne próbálkoznom. Egyet találtam is neten, itt. És ez sütés nélkül készül. Sok sikert!